Serlegeső a pázmándi önkéntes tűzoltóknak

2018. július 7.
Serlegeső a pázmándi önkéntes tűzoltóknak


A Fejér megyei Önkéntes Tűzoltóság, Pázmánd ifjúsági lány valamint fiúcsapata képviseli a jövő évben Magyaroszágot, a Svájcban rendezendő nemzetközi tűzoltóversenyen.

A csaknem 2000 főt számláló kis község 18 gyermeke nyerte el az egyik hétvégén a Tatai Országos Tűzoltóverseny összetett díjait, ami jogosítja őket arra, hogy egy év múlva ők utazzanak. Ezt a nagyszerű teljesítményt Lőrincz László önkéntes tűzoltónk irányításával és együttműködésével érték el a fiatalok, akik egész évben keményen edzettek, hol a szabadban, hol teremben. A vágy valóra vált, a svájci részvétel visszavonhatatlan. A pázmándi önkéntes tűzoltók – köztük a férfiak, felnőttek összesen kilenc győzedelmi serleggel tértek haza Tatáról. Az “öreg” – senior – csapatunk második helyen végzett. Őket egy profi, mindennapi, gyógyszergyári szolgálatot ellátó önkéntesek előzték meg. (Nekik ebben a számban tisztességből el sem kellett volna indulniuk..) A tizedik serleg a szlovákiai testvérvárosunk, a nyékvárkonyi csapaté lett, akik állandó, napi kapcsolatban állnak velünk, pázmándiakkal. Őket mi készítettük fel erre a nemes küzdelemre. A dicsőség az övéké, hiszen kis gyakorlással is remek eredményt produkáltak!

-evp-

evp001 evp004 evp003 evp002 evp007 evp006 evp005 evp008 evp010 evp009 evp013 evp012 evp011 evp015 evp017 evp016 evp018 evp020 evp019 evp021 evp014 evp024 evp025 evp026 evp027 evp022 evp028 evp029 evp031 evp033 evp034 evp032 evp023 evp035 evp036 evp030 evp038 evp044 evp042 evp040 evp039 evp045 evp043 evp046 evp047 evp049 evp048 evp051 evp052 evp050 evp055 evp054 evp056 evp057 evp059 evp061 evp060 evp062 evp064 evp065 evp067 evp066 evp058 evp069 evp068 evp063 evp070 evp072 evp077 evp071 evp076 evp078 evp082 evp081 evp083 evp080 evp087 evp085 evp089 evp086 evp091 evp092 evp094 evp088 evp095 evp097 evp099 evp098 evp100 evp093 evp103 evp101 evp096 evp090 evp105 evp104 evp102 evp108 evp106 evp110 evp107 evp111 evp113 evp115 evp112 evp117 evp114 evp109 evp116

Megosztás

Link:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.